Matt 10 éves volt, amikor hírt kapott. Nem is akárkitől: Lizzietől. Lizzie, mint ahogyan az egy jó anyához illik, mindent megtett, hogy Matt-nek jobb sorsa legyen.
Matt nagyon örült, amikor viszontlátta Lizziet.
- Matt! Hiányoztál, kisfiam!
- Te is hiányoztál, Anyu!
- Tudod mit Matt? Találtam neked egy helyet, ott ennél csak jobb lehet! Odaköltözhetsz az apai nagyszüleidhez!
Matt nagyszülei, Oliver és Prue Wilson a falu másik végén, a tengerparton éltek. Másnap Lizzie el is vitte Matt-et az autójával a nagyszülőkhöz.
- Vigyázni fogunk Matt-re! - mondták az öregek. De amint Lizzie lekanyarodott az útról, megváltoztak. Eltűnt arcukról az erőltetett mosoly, s szigorú pillantásokat vetettek unokájukra. Majd felküldték Matt-et a "szobájába". Ami tulajdonképpen a padlás volt, egy matraccal, egy kis asztallal és egy szekrénnyel. Egy üres, sötét, hideg szoba, ahová csak ritkán sütött be a nap.
Vacsorára adtak Matt-nek egy szelet vajaskenyeret és egy pohár vizet, míg ők, unokájuk szeme láttára, sült csirkét és rizst ettek. Majd felküldték a szobájába, s Matt sírt.
Sírt, mert arra számított, hogy itt majd jobb lesz, szeretni fogják, kap rendes ételt... de hálát adott Istennek, amiért nem lett rosszabb. Itt nem verik, nem gúnyolják.
A nagyszülők viszont gondoltak valamire, amire eddig senki: hogy Matt-nek ideje lenne elkezdenie az iskolát. Ősszel pedig Matt ellátogatott a Szent Anna Általános Iskolába, ami a szomszéd városban volt. És megismerkedett leendő osztálytársaival, akik tudták, milyen gyerek is ez a Matt Wilson.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése