Matt lassan megszokta az állandó fenyegetéseket, veréseket. Már nem is hitt semmiben, azt hitte, nincsenek jószívű emberek, akik segítenek, ha baj van, akik megértik a problémáit, akiknek mindig van egy jó szavuk hozzá... akik a barátai lehetnének. Matt nem ismerte a fogalmat: barát.
Egy késő őszi napon éppen a padjában üldögélt. Szünet volt, a többi gyerek az udvaron élvezte az utolsó napsütéses órákat, ő pedig nem mert kimenni, mert megverték volna. Odabent ült, az üres, régi tanteremben, s egy könyvet lapozgatott. Nem olvasta, csak lapozgatta. Egyrészt mert még nem tudott jól olvasni, másrészt pedig fontosabb dolgokon törte a fejét. El akart szökni. De nem tudta, hová.
Lizzie-t nem látta azóta, hogy ideköltözött. Annak lassan 3 hónapja.
És egyszercsak megzavarta valami. Kinyílt az ajtó. Matt ijedten felkapta a fejét. Egy lány lépett be a terembe. Egyedül voltak.
A lány Matt osztálytársa volt. Bridget-nek hívták. Hosszú, szőke haja és kék szeme volt. Félénken odament Matt-hez.
- Leülhetek melléd?
Matt annyira meglepődött, hogy csak kis idő múlva tudott válaszolni:
- Igen.
Bridget leült, s elővett valamit a táskájából. Egy kis tálat, ami tele volt süteménnyel. Megkínálta Matt-et, aki elvett egyet a tálból. A lány is elvett egyet, s míg ették, nézték egymást. Aztán Bridget megszólalt:
- Te jó ember vagy, Matt. Tudom. Ne törődj a többiekkel. Fafejek. Tudod mit? Gyere el hozzánk délután. Persze csak akkor, ha nincs más dolgod.
- Nincs más dolgom. Ráérek.
- Oké.
És rámosolygott Matt-re. És Matt visszamosolygott. Eddigi élete során ez volt a legszebb pillanat. És rögtön el is múlt, amikor a csengő megszólalt. Bridget odasétált a padjához, s a tankönyveibe temetkezett.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése